Az ötös számú vágóhíd

Író: Kurt Vonnegut
Cím: Az ötös számú vágóhíd
Kiadó: Maecenas 
Kiadás éve: 2001
Oldalszám: 248

... avagy a gyermekek keresztes hadjárata.

Jó ideje kerülgettem már ezt a könyvet, amely fülszövege alapján Drezda II. világháborús bombázását és pusztulását mutatja be Vonnegut sajátos, abszurd szemüvegén keresztül. Ahogy általában, itt is volt egy előzetes elképzelésem a könyvről, ami aztán nagyon hamar megdőlt, és teljesen más lett, mint amire számítottam.

A regény nekem nagyon amerikai volt. Hogy ezalatt pontosan mit értek, azt nehezen tudnám elmagyarázni, de ahogy pl. az orosz könyveknek is van egy sajátos stílusa, úgy az amerikaiaknak is. Azt hittem fogom tudni szeretni, mert általában tetszenek az elvontabb könyvek, meg hát ezt tényleg nagyon sokat dicsérik. Ebben az esetben máshogy történt.

Vonnegut testközelből élte meg a II. világháború borzalmait és Drezda pusztulását is. Talán ezért is nem tudott egy tényszerű, hagyományos regényt írni róla? A szerkesztése, felépítése mindenesetre nagyon sajátos. Főszereplője Billy Pilgrim, optometrikus, aki gyermekkora végén, felnőttkora kezdetén rögtön belecsöppen a háborúba, és német fogságba esik. De nem ezt a szálat bontja ki lineárisan, ugyanis Billy egyszer csak kiesik az időből, és innentől kezdve kb. oldalanként ugrálunk Billy életének különböző szakaszai között, így a háború utáni évekbe is bepillantást nyerhetünk.

És ez még mind semmi, ugyanis nem csak "időutazik", hanem egyszer csak elrabolja egy csészealj, a tralfamadoriak. Biztos valami mögöttes jelentése, tartalma van ennek a résznek, de ezt még kevésbé tudtam hova tenni. Persze érdekes, ahogy az időt és a történéseket látják, meg a negyedik dimenzió jelenléte, ezeken érdemes egy kicsit elgondolkodni, de a történetbe nekem nem illett bele.

A könyvnek van egy különös, zaklatott hangulata, ami szépen lassan belém kúszott, ahogy átélve a háborús borzalmakat, vártam a végkifejletet. De a végkifejlet mégsem úgy jött el, ahogy gondoltam, ugyanis Drezda bombázását szinte csak pár oldal erejéig említi.

A karakterábrázolása viszont tetszett, nagyon más, és főleg nagyon ellenszenves embereket festett le. Pl. Billy egyik katonatársa, Weary az a típusú ember, akit mindenki utál, de ezt az elnyomását mások elnyomásával próbálja kompenzálni, ebből az érzésből táplálkozik. 

Szóval nem könnyű róla beszélni, talán ha kicsit jobban leülepedik, változik a véleményem is? Nem tudom. Mindenesetre borzalmas időszak lehetett, mikor több százezer ember pusztult el ok nélkül, ártatlanul.

Így megy ez.