Író: Richard TamesCím: Shakespeare Londonja napi öt garasból
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 152
1599, Londonban I. Erzsébet uralkodik, immáron 41 éve, Shakespeare pedig már ünnepelt író. Ebbe a korba kalauzol minket ez az útikönyv.
A nyáron Londonban nyaraltunk, és teljesen elvarázsolt minket a város, azóta is rendszeresen emlegetjük, csomó szép emlékünk lett. Ezen felbuzdulva kaptuk ezt a kis útikönyvet karácsonyra, hogy a modern kori város után a középkorit is megismerhessük.
A téma nagyon ígéretes volt, lelkesen álltam neki. Alapvetően nem is volt rossz, de én valahogy kicsit érdekesebbre, nem mindennapira számítottam. Ez viszont nekem közel olyan száraz olvasmány volt, mint egy útikönyv. Tudom, ez pont az akar lenni, de nekem mégis hiányérzetem maradt a végére. Az útikönyveket utazás közben olvasgatom, mikor ott vagyok a városban, nézem a nevezetességeket, és érdeklődöm az ottani élet iránt. Innen a távolból viszont nem ugyanaz az érzés.
A könyv felépítése nagyon hasonlít egy modern útikönyvéhez. Ismerteti az utazási lehetőségeket, általános tudnivalókat a városról, bemutatja a helyi lakosok életét, beszél az étkezésről, szálláslehetőségekről, szokásokról, ünnepekről és szórakozási lehetőségekről. Természetesen van egy fejezet a látnivalókról, de ez nem annyira hangsúlyos, mint egy mai útikönyvben lenne, nyilván 400 évvel ezelőtt még jóval kevesebb állt a mára híressé vált épületekből. Valamint bemutatja a kor híres embereit is.
De mindentől függetlenül sok érdekességet találtam benne. Az angol nyelvről szóló fejezet különösen szórakoztató volt. Nem is értem, a nyelvtantanárok miért kínozzák szegény gyerekeket Shakespeare nevének pontos helyesírásával, mikor még a gazdája is tucatféleképpen írta le élete során.
Ha legközelebb Londonban járok, remélem fogok még, akkor biztosan magammal viszem, hátha ott helyben könnyebben megy majd az időutazás.
A nyáron Londonban nyaraltunk, és teljesen elvarázsolt minket a város, azóta is rendszeresen emlegetjük, csomó szép emlékünk lett. Ezen felbuzdulva kaptuk ezt a kis útikönyvet karácsonyra, hogy a modern kori város után a középkorit is megismerhessük.
A téma nagyon ígéretes volt, lelkesen álltam neki. Alapvetően nem is volt rossz, de én valahogy kicsit érdekesebbre, nem mindennapira számítottam. Ez viszont nekem közel olyan száraz olvasmány volt, mint egy útikönyv. Tudom, ez pont az akar lenni, de nekem mégis hiányérzetem maradt a végére. Az útikönyveket utazás közben olvasgatom, mikor ott vagyok a városban, nézem a nevezetességeket, és érdeklődöm az ottani élet iránt. Innen a távolból viszont nem ugyanaz az érzés.
A könyv felépítése nagyon hasonlít egy modern útikönyvéhez. Ismerteti az utazási lehetőségeket, általános tudnivalókat a városról, bemutatja a helyi lakosok életét, beszél az étkezésről, szálláslehetőségekről, szokásokról, ünnepekről és szórakozási lehetőségekről. Természetesen van egy fejezet a látnivalókról, de ez nem annyira hangsúlyos, mint egy mai útikönyvben lenne, nyilván 400 évvel ezelőtt még jóval kevesebb állt a mára híressé vált épületekből. Valamint bemutatja a kor híres embereit is.
De mindentől függetlenül sok érdekességet találtam benne. Az angol nyelvről szóló fejezet különösen szórakoztató volt. Nem is értem, a nyelvtantanárok miért kínozzák szegény gyerekeket Shakespeare nevének pontos helyesírásával, mikor még a gazdája is tucatféleképpen írta le élete során.
Ha legközelebb Londonban járok, remélem fogok még, akkor biztosan magammal viszem, hátha ott helyben könnyebben megy majd az időutazás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése