Egy különc srác feljegyzései

Író: Stephen Chbosky
Cím: Egy különc srác feljegyzései
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 239

Charlie nem mindennapi fiú. Ahogy a cím is mondja, igazi különc. Máshogy működik a lelke és az esze, mint a hasonló korú kamaszoké, jóval érzékenyebb a világra, sokkal többet mereng számára fontos dolgokon. Az ilyen gyerekeket általában kitaszítják a társaik, nem nagyon találnak barátokat, de Charlienak szerencséje lesz, ugyanis barátokra lel. Hogy mi van ezek mögött a kapcsolatok mögött, mennyire valós barátságok ezek, azt lassan megtudhatjuk a könyvből.

Ahogy a könyv alcíme írja, ez "A modern Zabhegyező". Sajnos ez engem nemhogy meggyőzött volna, inkább megijesztett, pedig szeretem a Zabhegyezőt. De pont ezért. Ne akarjon egy könyv más lenni, ami, ne legyen modern Zabhegyező, legyen csak az Egy különc srác feljegyzései, és ha jó, akkor ezt is szeretni fogjuk. A könyvben is van egy olyan rész, mikor a szereplők azon mérgelődnek, hogy a felnőttek mindig valamihez vagy valakihez hasonlítanak mindent, semmi sem lehet pusztán csak az ami (pl. egy énekes az énekes, hanem rögtön az új Beatles). Így, hogy ez a gondolatmenet elhangzik a könyvben, különösen rosszul esett az alcím. És nem is tudtam már előítéletek nélkül nekilátni.

Természetesen abszolút értem, miért ez az összehasonlítás, és azt hiszem nekem ezért nem is tetszett. Mert végig az bújkált a fejemben, hogy lehet az író direkt a Zabhegyezőhöz hasonló stílusban írta meg? Így nekem ez már csak egy másolat. Nem tudtam úgy együttérezni vagy akár azonosulni Charlieval, mint anno Holdennel. Persze az is lehet, hogy a mai kamaszok már nem rajonganak a Zabhegyezőért (ha jól tudom az új fordítást is azért adták ki belőle, mert a régi nyelvezete elavult), így jó, ha most kaptak egy hasonló könyvet az ő ízlésüknek megfelelően.

A könyv cselekményéről sokkal többet nem lehet elmondani, minthogy végigkövetjük Charlie egy évét a gimnáziumban, aki egy képzelt barátjához ír leveleket, ezekből ismerjük meg a történeteket, végig az ő szemszögéből. Az hamar kiderül, hogy problémás gyerek, túlérzékeny a világ dolgaira, nem tud megfelelően belesimulni a mindennapi életbe, és ettől a többség számára különcnek hat. Egy családi tragédia után még pszichiátrián is kezelték gyerekkorában, és végig ott billeg a feje fölött a lehetőség, hogy ha elhagyja magát, visszakerülhet.

Annak ellenére, hogy vannak fenntartásaim a könyvvel, ha tényleg nem hasonlítom semmihez, csak egy önálló regénynek kezelem, akkor azért megérintett. Lelkileg elég nehezen viselem az olyan jellegű történeteket, amikben fogyatékosokat, valamilyen tekintetben másokat, gyerekeket, időseket vagy állatokat bántanak fizikailag vagy pszichésen. Bár Charlie ebben az évben épp barátokra lel, azért végig benne van a történetben, hogy ő más, és máshogy is kezelik. És nagyon fájdalmas olvasni a csetlő-botló viselkedéséről, amiről ő nem is tudja, hogy mások esetleg furának tartják. Persze felmerül a kérdés, hogy ez baj-e. A Virágot Algernonnak-ban hangzik el a mondat az ottani Charlie szájából (érdekes, hogy mindkettő Charlie), hogy boldogabb volt, amíg buta volt, és azt hitte vannak barátai, pedig azok csak csúfot űztek belőle, mint okosan, mikor már tudja, hogy mi az igazság.

Azt még nem tudom, hogy hány évesek kezébe adnám, általában azt mondják, hogy ifjúsági könyveket az abban szereplőknél már pár évvel fiatalabbak is olvasnak. Nem tudom, hogy ez esetben ez jó-e. Nagyon amerikai, és nem vagyok benn biztos, hogy egy kiskamasznak ilyen töményen kéne olvasnia az ivásról, drogokról, szexről. Vagy csak én vagyok túl naív, és ez már teljesen normális manapság. Remélem nem.