Író: Szerb AntalCím: Utas és holdvilág
Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 1980
Oldalszám: 336
Mihály és Erzsi Olaszországba utazik nászútra. Nem is nagyon választhat az ember jobb célpontot ilyenkor. De nekik balszerencsét hoz ez az ország. Már Velencében történik valami Mihállyal, ami többet nem hagyja nyugodni. Kísérteni kezdi a fiatalkori múltja, régi barátai. Egy este elmesél mindent újdonsült feleségének, azt hiszi, így könnyíthet a lelkén, ha kitárulkozik, visszatérhet konformizálódott, felnőtt életéhez. De nagyon téved.
Többedszer olvastam újra ezt a fantasztikus, és nehezen megfogható könyvet. Épp ezért nehéz is róla írni, legegyszerűbb lenne csak annyit mondani, hogy mindenki olvassa el, és érezze, mert ezt csak érezni lehet valahol mélyen. Nagyon különös könyv, nyilván sokak nem is szeretik, pedig nagyon elegáns stílusú, érdekes történet. Ha az ember ránéz Szerb Antal fényképére, csak azt gondolhatja, illik hozzá ez a könyv, egyértelmű, hogy ő írta.
Ahogy a könyvben valamelyik szereplő megfogalmazza, minden ember egy bizonyos korúnak születik. Van aki felnőtt, van aki gyermeki lélekkel van megáldva, de az már egyáltalán nem biztos, hogy eszerint tud is majd élni. Mihály egyértelműen a kamasz éveiben élt igazán, akkor voltak mellette olyan társak, ahol vállalhatta önmagát. De önmaga volt akkor, vagy csak az Ulpius testvérekhez igazodott, és azt hitte, ő is ilyen? Ezt nem tudhatjuk, viszont az biztos, hogy a kamaszkor elmúlása után is ezt az életet keresi, ha nem is tudatosan, de a lelke mélyéről kitörölhetetlenek az emlékek. Megpróbál alkalmazkodni a normálisnak mondott felnőtt léthez, kitanulja apja szakmáját, beáll a családi vállalatba, majd megnősül.
De az Ulpius-ház emléke nem ereszti, sorsszerű volt, hogy egyszer kitörnek belőle az elfolytott érzések. Hogy miért pont ott és akkor? Az olasz táj is régi játékaikat idézi, de a semmiből felbukkanó régi ismerősök szakítják el végleg a valóságtól, és viszik vissza a kamaszkorba.
Nagyon elgondolkodtató és szívbemarkoló könyv ez az ember útkereséséről, ahova a legtöbben előbb-utóbb mind eljutunk. Amikor el kell gondolkodni azon, hogyan is élünk, ezt akarjuk-e, merre tartunk... Mihályt ez kemény próbatétel elé állította, hogy végül jól döntött-e, döntse el mindenki.
Ahogy a könyvben valamelyik szereplő megfogalmazza, minden ember egy bizonyos korúnak születik. Van aki felnőtt, van aki gyermeki lélekkel van megáldva, de az már egyáltalán nem biztos, hogy eszerint tud is majd élni. Mihály egyértelműen a kamasz éveiben élt igazán, akkor voltak mellette olyan társak, ahol vállalhatta önmagát. De önmaga volt akkor, vagy csak az Ulpius testvérekhez igazodott, és azt hitte, ő is ilyen? Ezt nem tudhatjuk, viszont az biztos, hogy a kamaszkor elmúlása után is ezt az életet keresi, ha nem is tudatosan, de a lelke mélyéről kitörölhetetlenek az emlékek. Megpróbál alkalmazkodni a normálisnak mondott felnőtt léthez, kitanulja apja szakmáját, beáll a családi vállalatba, majd megnősül.
De az Ulpius-ház emléke nem ereszti, sorsszerű volt, hogy egyszer kitörnek belőle az elfolytott érzések. Hogy miért pont ott és akkor? Az olasz táj is régi játékaikat idézi, de a semmiből felbukkanó régi ismerősök szakítják el végleg a valóságtól, és viszik vissza a kamaszkorba.
Nagyon elgondolkodtató és szívbemarkoló könyv ez az ember útkereséséről, ahova a legtöbben előbb-utóbb mind eljutunk. Amikor el kell gondolkodni azon, hogyan is élünk, ezt akarjuk-e, merre tartunk... Mihályt ez kemény próbatétel elé állította, hogy végül jól döntött-e, döntse el mindenki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése